Rend

A szél fúj, mert ez a dolga!

A Nap süt, mert ez a dolga!

Az eső esik, mert ez a dolga!

A föld termel, mert ez a dolga!

Te mit csinálsz?

Amikor a Nap a vízbe száll,

Amikor a szél a földben jár,

Te szabad vagy!

 

2000.02

 

 

Felpofozott Isten!

Lassú dallam minden gondolatom…

Mint egy játszva libbenő hópehely,

Nevetve hagyom, hagyom…

Ahogy egy érzés nyújtózik bennem,

Halvány pislogásból éled a fény,

Felőlem, legyen, legyen…

Gigászi hegyek közt feszül, nagyon,

Tükörsima tengerszem a lelkem,

Ki szomjas igyon, igyon…

Finoman, oh, keresem a testem,

Akár víz alatt, lágyan szaladok,

Ha akar, menjen, menjen…

Majd egy élveteg, zúgó hópehely,

megcsillan a rázuhant vad fényben,

bumm, becsapódik a tiszta vízbe,

s a hullámok közül kikecmergem!

Felhasadnak gigászi pilláim,

Felébredtem, felébredtem?

Óh, nem! Ébren álmodtam eddig is,

de Most megbicsaklott súlyos lelkem,

mert az élet hirtelen elgázolt,

aztán tovább robogott, el, csendben,

és míg némán szűkült, távolodott,

Csak néztem, csak néztem…

2005-01-30

 

 

Ma jó hold kelt föl

Ma jó hold kelt föl.

Az én holdam.

Sápadtan felkúszott az égre,

Az én egemre,

és ezüstbe vonta a várost.

Az én városom.

Kérdéseimtől fakult meg szegény,

és válaszaimtól csoszog olyan lassan

alig pislákol szemében a fény,

gyászolja a jövőm, gyászolja a múltam.

De ma jó hold kelt föl.

Az én holdam.

Ma felragyog lelke mélyén,

Az én lelkem,

Ma az emberek is jobbak,

Az én embereim.

Ma csak veled fogok beszélgetni.

Megfontolom minden szavad, még ha fáj is.

Látod, ilyen a semmiben hinni,

és szeretni mikor itt is vagy meg nem is!

De ma jó hold kelt föl.

Az én holdam.

Ma igazam van bármit mondok,

Az én igazságom.

Ma csak én, s ami belőlem,

Az én világom.

Itt sosem voltak baljós kérdések.

Nincsenek emberek, nincs aki kérdezzen,

nincsenek válaszok, sem érzelmek,

megszűnt az idő, szinte nem is létezem.

Ma jó hold kelt föl.

Az én holdam.

Magányosan fújom a füstöt,

Az én magányom.

Ma nincsenek barátaim.

Az én barátaim.

Örök pillanat, hamis igazság.

Míg vízbe lóg a lábam lelkem szigetén,

egy kicsit kijjebb rohad a világ.

Foszlik a múlt, kétes jövő, foszlik az Én.

De ma jó hold kelt föl.

Az én holdam.

Ma nem adom fel, inkább kezdem,

Az én döntésem.

Mert ma Isten vagyok Istenek közt,

Az én Istenem.

És kavarog bennem egy új érzés,

vagy talán életem legszebb gondolata,

bár egyszerű, sima, mint a légzés,

hogy enyém legyen, nem ismerem meg soha!

Mert ma jó hold kelt föl…

Az én holdam.

Megszülettem egy pillanatra, hogy meghaljak,

Az én életem.

Ma szeretlek, holnap utállak,

Az én érzéseim…

2004-11-22

Hazudj!

Dohos kút, elefántcsontorony a lelkem,

Hol esténként néma árnyak sóhaja rebben

Hamis gondolatok játszanak a testtel

Itt... Itt szilánkokra esik szét a reggel.

Hazudj!

Hazudj te ostoba!

Mit áltatod magad?

És mit áltatsz engem?

Fiktív az igazság.

Hazudj!

Te csak hazudj nekem!

De agyamban egy csalhatatlan kém lapul,

Ki ha megteszem beárul, jaj, beárul.

Őszinték a szemeim, a szívem, a szám,

Őszínte vagyok... Hazudok netán?

Hazudj!

Én nem hazudhatok.

De te megteheted!

Te csak hazudj nekem!

Fiktív az igazság.

Hazudj!

És én majd elhiszem...

2005.03.08

 

 

Lassú tűzön

 

Lassú tűzön főtt szerelemek íze a számban,

a csontról leporhadó emlékszilánkok

vágják nyelvemet keserűn, édesen,

elvérzik a szavam ha emlegetlek

teliholdkor, bíbor-ezüst éjjeleken...

 

Mert hiába minden változás, látod

„te csak légy aki lennél férfi”

Léthé vízéből innék (Istent nem lelem)

a rőzsedalok boldogsága is éget,

ki fog így a pengén tangózni velem?

 

xxxx

Szerelmes vagyok

beléd – pedig úgy amúgy,

nem érdekelnél...

xxxx

 

Na most már aztán...!

 

Megroppan az a kemény égbolt,

Nyikorogva nyílik lassan széjjel,

Kikukucskál egy élő vagy holt...?

S fogalmakat dobál cinikus kéjjel,

Olyat, hogy szeretet, magány, éjjel,

Olyat, hogy lesz, meg van és hogy volt,

Kiköpött egyet, ó, de szépen folyt...

 

Megcsillant rajta a szivárvány fény,

Ahogy ott jött, ó, hogy jött felém,

Én meg csak álltam malaszttal, szépen,

Büszkén vártam, hogy oda érjen,

De milyen szépen, és milyen büszkén,

Míg morgott, legyintett, s eltűnt az égen,

Leköpött Isten, ahogy én is tenném!

xxxx

 Pohárban a víz;

Így telik az idő is,

feszül - szétfröccsen.

 xxxx

 

Facepoem

 

Nézd a hegyeket, nem tudom

hol vagyok, felhőket, keresek,

apró led csillagok, nézd a képeket,

nem tudom, ki vagyok, szétfröcsköl

mindet az amatőr photoshop.

 

Nézd a profilom, dübörög, felragyog,

likeold az életem, likeold, hogy meghalok,

tengerben természetes, zubogó, csobbanás,

úton különleges, egyedi és látomás, nézd

ahogy szeretek, szeretek és megosztok.

 

Megosztok és szeretek, nézd, ahogy keresek,

nem tudom, hol vagyok, felugró ablakok,

vagány és laza, hol vagytok emberek,

 megpokeolsz és pokeolok

csak kommenteld, ha megosztok.

 

Megosztottak, mint a véleményt,

ahogy jézus osztott szép reményt, nézd

hogyan egyéniség, barátokkal, komoly, nevet,

nézd ahogy keresi, hol vagytok emberek,

színes-fakó rengeteg, rengeteg, rengeteg.

 2011-07-25

 

xxxx

Másnak is tetszik

az a szépség, ahogy én

látlak – világom.

xxxx

 

Homokóra!

 

Tudod-e?                                                                                                          Érzed-e?

Tudod-e, barátom,                                                                           Érzed-e testvérem,

Hol van az értelem világa,                                                    Hol feszül a rideg valóság,

Honnan jönnek a tudás dogmái,                                   Honnan kezdődnek sejtelmeid,

Hol egyesül a virággal a nyers matéria?               Hol van a végső határt jelző vakság?

Zöld és édes, vad és szép, kerek de nincs! Zöld és édes, vad és szép, kerek de nincs!

Mindent megér, a bizonyosság vára,               Mindent megér, mit feláldoz a nagyság,

Minden mit tudsz, és látsz világi                                 Minden mit hiszel, igaz és vidd

Mennyi lehet egy lélek ára,                                              Jelzik utadat, amúgy hagyják.

Tudod-e barátom,                                                                             Érzed-e testvérem,

Tudod-e?                                                                                                           Érzed-e?

 

2004.08.21

xxxx

Amikor Isten

legyint, azért az mégsem

éppen ugyan az.

xxxx

Ilyen is volt…

 

 

Most éppen benned nézem magam!

Sötéten villanó szemedből

Az érzelmek vad és mély tánca

Sósan gördül végig arcodon

Az érzelmek iskolája.

Nézem mit alkottam.

Nézem mit alkottam…

Beleszerettem művembe

Eszményi élő ideába,

Beleszerettem szerelembe,

És foszlik bennem szét az egység.

Most éppen benned nézem magam! 

2004

 

xxxx

Kis szárnyalással

dobjuk fel elestünket.

Röpke pillanat...

xxxx

 

Hoppmester

 

Széthintettem köztetek magamat,

Ti beszippantjátok lelkem porát,

Kábultan döltök a vállaimra,

"Sírj, nyugodtan zokogj!"

Lelketek terhét, én viszem tovább!

2005.03.11

 

xxxx

 

Nagypapámnak Szeretettel

 

Eljött a reggel…

Nehéz volt, nehéz, mint még soha.

Jó barátként ölelt régen,

s megpacskolta vállam;

„Gyerünk, nosza!” -

Felhúzott az ágyból,

én játékosan visszahúztam,

és nevetve szaladtunk,

szeltük át a rétet,

Igen, bennem él,

bennem él az Élet!

De most nehéz volt a reggel.

Nyolcvan tonnás vasmarokkal

veregette meg a vállam, -

„Ne érj hozzám hűs kezeddel!” –

megborzongva odébb másztam.

Eltűnődtem mi lett a régi baráttal…

Meghízott, hiszen emlékeimmel

nyolcvan éve etetem.

Nyolcvan év súlya

nyugszik arany szívemen.

Ma újból ráhúztam egyet!

Igen, bennem él,

bennem él az Élet!

Az ablakon cirádás jégvirág

bontja makacs szirmait.

Nyolcvan sziporkára szórja szét a fényt

szemembe csalva könnyek édes kínjait.

Mint egy gyermek…

Úgy sírok, mint egy elvert kölyök.

Kínlódok, vágyok, mérgesen török!

De leginkább csak szeretek…

Igen, bennem él,

bennem él az Élet!

Eljött az este…

Látod, Idő barátom, hogy megváltoztál!

Megfakult reggeli ragyogásod,

alárendelten táncolsz a sorssal,

és mindig ugyan azt a táncot.

„Más lettem, az igaz!

De én több vagyok!”  

Nyolcvan év tudása, hatalma

Mind az ereimben ragyog!

Ez az ami éltet!

Igen, bennem él,

bennem él az Élet!

És fölveszem a régi kardom,

megfeszülnek izmaim,

pezsegve forr az ifjú vér,

táncolnak a lábaim!

Megnyerek még néhány csatát,

ahogy eddig is nyertem,

nyolcvan éve taposom,

taposom az életem!

Sosem adom fel,

míg van bennem, hit remény és akarat

Odacsapok mindenkinek,

odacsapok nyolcvanat!

Akár leküzdöm a véget,

Igen, bennem él,

Bennem él az Élet! 

2005.01.22

 

xxxx

 

Testben tapasztalunk, az idő tapasztal…

 

 

Régóta elillant röpke tavaszunk,

A rőtfényű dac is csak pislákol már,

Szemünkben halovány a régi fényár,

Röpke tavaszunk elillant már…

 

Testetlen köröztünk várva hajnalunk,

És mondták, bár tudtuk, hogy érezni fáj,

Élve keltünk halálra készen, muszáj,

Várva hajnalunk, körözni fáj…

 

Nem tudhattuk mi sem, hogy már itt vagyunk,

Csak könnyezve hittük, hogy valaki vár,

Vágyat öntött belénk a múló homály,

Hogy már itt vagyunk, vajon mi vár…

 

Diccsel enyészett el, örök hajnalunk,

A múlt és jövő kies jelenbe száll,

Időt nyert a tér, az életé halál,

Örök hajnalunk, enyészve száll…

 

Régóta elillant röpke tavaszunk,

Testetlen köröztünk várva hajnalunk,

Nem tudhattuk mi sem, hogy már itt vagyunk,

Diccsel enyészett el, örök hajnalunk!

Röpke tavaszunk elillant már…

Várva hajnalunk, körözni fáj…

Hogy már itt vagyunk, vajon mi vár…

Örök hajnalunk, enyészve száll…

2003.11.20

 

xxxx

 

 

Azt mondják, hogy az igazi szerelem mellett még csak véletlenül sem tud elsétálni az ember... Dehogy nem! Én hiszem, hogy már ezerszer elmentem az igazi szerelem mellett, talán beszéltem is vele, vagy csak összenéztünk, vagy épp nem a megfelelő helyen és időben voltunk. Azt is hiszem, hogy lehet nagyokat tévedni, és lehet magányosan meghalni, és mindenki lehet rákos. Hogy nem tehetsz jóvá minden hibát, hogy holnap kiderülhet, hogy minden gondolatod egy eredendő tévedésre épített piramis volt, vagy egy kiszámolható biokámiai reakció determinált létezésedben. Hogy az idő nem gyógyít be minden sebet, csak homályosítja a múltat. Ám ettől kevesebb értelme és szépsége lenne az életnek? Ha nem lehet a föld összes könyvét elolvasni, vagy minden pillanatát megélni akkor törekedni sem lehet, s kell rá? “Térdej le és hinni fogsz” Ennyi! Nem több, nem kevesebb. Nem ugyan olyan hatalmas és végtelen minden így is, mint eddig volt? Sose becsüld le az emberi létezés határtalanságát, és sose hidd, hogy ettől még mindenre képes vagy. "Mesék és álmok erdejébe igenis tévedjetek emberek!"

 

Fenil-etil-amin (PEA) C₆H₅  –  CH₂ – CH₂ – NH₂  :azt mondják ez a szerelem. Sok ősi kultúrában betegségként tekintettek rá!

„A szerelem olyan betegség, amiből a beteg sosem akar szabadulni. Biológiailag a betegség elmúlik magától, maximum négy év múlva a kialakulástól számítva. Az ember egyszer az életben lehet szerelmes. Az újabb fellángolás pedig csupán a kötödésnek vagy a szexuális vonzalomnak tudható be... E folyamatok felett semmilyen befolyásunk sincsen! A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, amikor elmúlt neki. ”