„A szerelem olyan betegség, amiből a beteg sosem akar szabadulni.  Biológiailag a betegség elmúlik magától, maximum négy év múlva a kialakulástól számítva. Az ember egyszer az életben lehet szerelmes. Az újabb fellángolás pedig csupán a kötödésnek vagy a szexuális vonzalomnak tudható be...  E folyamatok felett semmilyen befolyásunk sincsen!  A szerelem olyan betegség, ami akkor fáj nekem, amikor elmúlt neki. ”

 A ROMANTIKA HALÁLA

 Most éppen benned nézem magam!

            Mint a fuldokló, amikor felveti a víz bizonytalan időre, hogy vehessen egy utolsó lélegzetet, úgy ölelte magához a lányt.  Mélyen beszívta haja természetes, játékos illatát.  Szívük ritmusa finoman idomult egyé, majd lassan, mintha a testük is egybemosódott volna az ezüstös félhomályban.  Nem tudta többé megmondani ember, hogy egy vagy kettő személy áll-e ott, és azt sem, hogy a hold fénye törik-e meg rajtuk, vagy spontán ők azok, akikből szivárog valamiféle fluoreszkáló fény a gerincvonal mentén.

Sötéten villanó szemedben

- Bárcsak most halnék meg! – csendült fel a lány negédes hangja.

            A fiú mosolya beleveszett a sötétségbe.  Nem válaszolt egy darabig, hagyta, hogy kiforrjon a gondolat.  Mielőtt bármit mondhatott volna, a lány ismét megszólalt.

- Szép halál lenne, nem igaz?  A te kezed által.

- Igen… Szép lenne.  De nem vagy egy kicsit önző?

- Akkor haljunk meg együtt!

            Néhány veszendő pillanatig újra csak a szél búgását lehetett hallani, majd a fiú szólalt meg.

- Már meg is tettük.  Mind a ketten halottak vagyunk attól a pillanattól kezdve, hogy egymásba szerettünk.  Ne viccelj ilyesmivel!

Az érzelmek vad és mély tánca,

            A pillanat időtlen mámora szerelmi tűz füstjeként szakadt fel a kettéváló párból, hogy a szél közvetítésével a világmindenség érzelmeibe olvadjon, valami magasabb öntudatba.  A páros a földre telepedett, és némaságba burkolózva fürkészte a csillagokat.

            Nem akart még egyikőjük sem megszólalni, így is túl sokat beszéltek már.  Kezük a fűben fekve is összeért.  Nem, nem fogták egymás kezét, hiszen az igazi szeretet útjára engedi azt, aki menni akar.  Ám jelezvén közös igényüket a maradásra mégiscsak összesimultak az ujjak, hogy folyamatos apró mozgással táncoljanak, elevenen tartva a fizikai kontaktust.

Sósan gördül végig arcodon

            Egy barack esett le a földre, nem mintha látni lehetett volna... Hallani is csak alig.  Inkább csak az édességet érezték, ami a földbe szivárgott mélán, ahogy belőlük is ott fekve.  A szerelem tűzében érett bíborvörös vér édessége... Csak sejteni lehetett, hogy egyszer talán szívük is úgy szakad le, mint a barack a fáról.  Éretten, édesen és csendben, hogy éppen csak megremegjen tőle a föld.  Ez már csak így van rendjén, nem?

Az érzelmek iskolája!

-         És ha tényleg megöltelek volna? - kérdezte a férfi hirtelen, majd megköszörülte a torkát.

-         Megtudnád tenni?

Egy cinkos mosolyt dobott vissza a lány.  Ma semmi nem olyan mint máskor...

Nézem mit alkottam...

Fenil-etil-amin (PEA) C6H5  –  CH2 – CH2 – NH2 

Nézem mit alkottam!

            Nem maradtak megfelelő szavak.  Csak a csendbe burkolt vágyak cikáztak az éjszakában, gondolatok feszültek vadul az érzelmeknek.  Egy könnycsepp gördült végig egy arcon, egy sóhajtássá érett lélegzetvétel szakadt fel a levegőbe.  Hogyan kell kristályba zárni a pillanatot öröklétre ítélve?

Beleszerettem művembe

- Bassza meg! - mondta egy francia festő, mikor elkenődött a képe.  Egy német kisfiú, mikor elesett.  Egy brazil nagymama mikor felfedezte, hogy elfogyott a cukor.  Egy angyal, mikor rájött, hogy ő lett Lucifer.  Egy romantikus író, mikor elege lett a romantikából...

            A férfi végigsimított a lány merev karján.

Eszményi élő ideába,

Nem gondoltak a szexre, sokkal inkább a szex gondolt rájuk.  Csak ez lehet a vége nem?

Beleszerettem szerelembe,

            A páros mozdulatlan piruett volt a fűben.  Gondolataik tangót jártak, szívűk hevesen dobogott.  Még egy csókot akartak, mindig még egyet!  Újra meg újra!  Szerették akarni. 

            A lány végigsimított a férfi merev karján. 

És foszlik bennem szét az egység...

- Nincs öröm, nincs boldogság, nincsen semmi... Csak TE vagy!  Csak MI vagyunk.  Csak a szerelem létezik!  Minden más egy illúzió!

             Néma bólintás.

Egy kéz osont a kés után...

Most éppen benned nézem magam!

  2008.09.26